Szeptember 9-én Eszenyi Enikő rendhagyó sajtótájékoztatót tartott, ahol társulatunk dél-koreai vendégjátékáról, a Koreai Nemzeti Színházzal való együttműködésről és a Vígszínház nemzetközi kapcsolatairól beszélt.
A sajtótájékoztatón Csung-Ha Szuh, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete kiemelte, milyen nagy öröm számára a két kultúra példaértékű kapcsolata.
Jelen voltak az Othello színészei is, akik bevallották: rettentően izgulnak a maratoni utazás miatt, de persze várják is, hiszen életreszóló kaland részesei lehetnek. Tornyi Ildikó azt mondta, még sosem járt ilyen messze az otthonától, úgyhogy nagyon kíváncsi rá, mit tartogat számára a világ másik oldala. Varju Kálmán nemrég esett át térdműtéten, ő amiatt aggódik, hogyan bírja a lába a közel 14 órás repülőutat. Nagy Zsolt volt a legvagányabb, ő igyekezett megnyugtatni a többieket, persze neki könnyű, hiszen egyszer már járt Szöulban. Elmondása szerint szuperjó város, már alig várja, hogy visszatérjen.
Az utazás előtt azonban még egy nagy feladat vár színészeinkre, hiszen a Vígnapon saját készítésű finomságokkal várják a közönséget. Börcsök Enikő elmesélte, hogy eredetileg krémest szeretett volna készíteni, végül mégis a szilvás rétes mellett döntött, Eszenyi Enikő pedig elárulta: annyira kevés ideje van, hogy ő a mamája sütijét fogja árulni.
Eszenyi Enikő sajtótájékoztatón elmondott beszédét itt olvashatják.
