Shakespeare 450

95fb686d59724a532eeb3c44831d0b3c97c21601.jpg

2014 áprilisában ünnepeljük William Shakespeare születésének 450. évfordulóját. Ez alkalomból a Vígszínház is szeretne méltóképpen megemlékezni a zseniális angol költő-drámaíróról. A jeles születésnap hetében Shakespeare-napokat tartunk, amelynek keretében beszélgetéseket és tudományos előadásokat szervezünk kiváló szakemberek, Shakespeare-kutatók részvételével, valamint egymás után három Shakespeare-előadást tekinthetnek meg nézőink.

Április 22-én kedden a Makrancos Katá t játsszuk a Vígben. Gothár Péter rendezése Börcsök Enikővel és Nagy Ervinnel a főszerepben a 2012-es POSzT-on is nagy sikerrel szerepelt.

Április 23-án szerdán a Pestiben idei bemutatónkat, a Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékot nézhetik meg. Az előadás egyik különlegessége, hogy most először játszanak együtt, egy színpadon a rendező, Marton László egykori és jelenlegi Színművészeti egyetemi hallgatói.

A Shakespeare-napok kiemelt témája Shakespeare egyik legnagyobb tragédiája, a Lear király lesz. Így április 24-én, csütörtökön , a Békéscsabai Jókai Színház fesztiváldíjas Lear király -előadását láthatják a Vígben, amelyet Chris Rolls, a brit Nemzeti Színházban, a Royal Shakespeare Company-ben és a Royal Opera House-ban is sikert aratott, európai hírű rendező állított színpadra, remek szereposztásban.

Júniusban még egy kiváló Shakespeare-előadással várjuk a nézőket: a székesfehérvári Vörösmarty Színház Bagó Bertalan rendezésében, Cserhalmi Györggyel a főszerepben mutatta be Shakespeare Lear királyát. Ezt az előadást június 15-én láthatják a Vígszínházban.

Szeretettel várjuk Önöket mindhárom este. Ünnepeljük együtt Shakespeare-t, a drámatörténet legragyogóbb csillagát!

Shakespeare Napok  Vígszínház – 2014. április 22-24.


Április 22.  kedd

19.00 – Vígszínház

Shakespeare: Makrancos Kata
Rendező: Gothár Péter
Szereplők : Börcsök Enikő, Nagy Ervin, Molnár Áron, Fesztbaum Béla, Mészáros Máté, Lengyel Tamás, Réti Adrienn, Lukács Sándor, Rétfalvi Tamás, Harkányi Endre, Csőre Gábor, Hullan Zsuzsa, Fábián Szabolcs e.h.

Az előadás után beszélgetés tartunk a Makrancos Katáról Dr. Kállay Gézával és Dr. Almási Zsolttal, valamint az előadás szereplőivel a színház alagsori büféjében.

Április 23. szerda

19.00 – Pesti Színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
Rendező: Marton László
Szereplők : Fesztbaum Béla, ifj. Vidnyánszky Attila e.h., Mészáros Blanka e.h., Mészáros Máté, Telekes Péter, Bata Éva, Zsigmond Emőke e.h., Csapó Attila e.h., Vecsei Miklós e.h., Janka Barnabás e.h., Tóth János e.h., Zoltán Áron e.h., Tóth András e.h.

Az előadás után beszélgetést tartunk a Vízkereszt, vagy amit akartok előadásról Marton László, Dr. Kállay Géza és Fesztbaum Béla részvételével.

Április 24. csütörtök

17-18.30 – Vígszínház alagsori büfé

Shakespeare szerepösszevonásai – Spiró György előadása

19.00 – Vígszínház

Shakespeare: Lear király
Rendező : Chris Rolls
Szereplők : Kovács Frigyes, Jancsik Ferenc, Kara Tünde, Dobó Kata, Babócsai Réka, Bartus Gyula, Rubold Ödön, Czitor Attila, Vagász Gábor, Tege Antal, Csomós lajos, Szőke Pál, Koleszár Bazil Péter, Szabó Lajos, Katkó Ferenc, Nagy Róbert, Biró Gyula

Az előadás után beszélgetést tartunk a békéscsabai előadásról. Résztvevők: Chris Rolls, Kovács Frigyes, Dobó Kata, Kara Tünde, Czitor Attila, Rubold Ödön, Vadász Gábor és Mészáros Ági. A beszélgetést Dr. Kállay Géza vezeti.

Shakespeare 450 – Vígszínház