Balog Zoltán miniszter is méltatta az 1914 című előadásunkat.
Hatalmas érdeklődés mellett tartottuk meg az 1914 című előadásunk magyarországi bemutatóját, amelyet a világhírű amerikai színházi alkotó, Robert Wilson rendezett. Az előadás után fogadást tartottunk, ahol szó esett az előadás és a régió színházai közti együttműködés fontosságáról, hiszen a mű több országon átívelő összefogással született.
Az est házigazdájaként Eszenyi Enikő köszöntötte a jelenlévőket, akik „egy különleges színházi estének” lehettek tanúi a CAFe Budapest Fesztivál keretében. Eszenyi Enikő megköszönte a Vígszínház valamennyi partnerének a támogatást, és mivel játszik is az előadásban, fontos eredményről számolhatott be: „Négy nyelven beszéltünk a próbákon, és lehet, hogy néha nem értettük egymás minden szavát, de a próbafolyamat páratlan varázslata végül a tökéletes megértést, egymás értését hozta létre.”
Az előadás létrejöttét az első perctől fogva támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma is, magyarországi védnökségét maga a miniszter vállalta. Balog Zoltán miniszter úr beszédében kiemelte a visegrádi országok példaértékű művészeti összefogását, amelyhez a tárca is segítséget nyújtott, mint mondta: „Örömmel vállaltam Eszenyi Enikő kérésére a hármas koprodukció fölötti fővédnökséget”. A miniszter már látta az előadást a Cseh Nemzeti Színházban, de most még erősebben ragadta meg az I. világháború fontos témájának közép-európai abszurd látásmóddal, humorral és iróniával fűszerezett feldolgozása. „Közös a történelmi múltunk, a világhírű mester, Robert Wilson rendezése e régi, de a jelenre is kiható mozzanatokkal való szembenézést segíti. Nagyszerű produkciót láttunk, amely még egy-egy villanásnyi személyes élcet is küldött nekünk, a közönségnek” - hangsúlyozta Balog Zoltán miniszter.
Jan Burian a koprodukcióban zászlóshajó szerepet vállaló Cseh Nemzeti Színház főigazgatója arról beszélt, hogy Eszenyi Enikővel igazgatóként gördülékeny volt az együttműködés, színészi alakítása pedig pompásan illeszkedik a cseh és szlovák kollégák játékához. Michal Dočekal, a prágai teátrum prózai tagozatának vezetője, régóta vendégrendezőnk és barátunk, is örömét fejezte ki az együttműködés létrejötte miatt, valamint bemutatta a közönségnek Soňa Ĉervenát, a híres operaénekesnőt, aki nemcsak az előadás alapötletének sugalmazója volt, de páratlan kisugárzásával hatalmas sikert is arat a darabban.
Roman Polák, a másik koprodukciós partner, a Szlovák Nemzeti Színház prózai tagozatának igazgatója arra emlékeztetett: a többnyelvű előadás harmonikus körülmények között jöhetett létre az együttműködés összehangoltsága miatt, és rendkívüli elismeréseket szerzett már a linzi vendégjátékon is, ami most Budapesten folytatódik.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az előadásunk újra látható lesz 2015. április 23-24-25-én. Erre az alkalomra Robert Wilson rendező is hozzánk látogat és szakmai előadást tart a nagyközönség számára is a Vígszínházban.
ROBERT WILSON ÜZENET
Robert Wilson nem tudott részt venni az 1914 magyarországi bemutatóján, ezért üzenetet küldött a Vígszínháznak.
Nagyon megható gesztus volt ez, hiszen egy kézzel írt üzenettel gratulált:
„Enikőnek és az 1914 teljes stábjának! Nagy szeretettel gondolok rátok. Bárcsak én is veletek lehetnék. Hallottam, milyen nagy siker volt. Gratulálok! Szeretettel, Bob”
