A 120 éves Vígszínház adott otthont szeptember 1-jén a negyedik Színházak Éjszakája sajtótájékoztatónak, amelyen jelen voltak a budapesti színházak igazgatói, és képviselői.
Komáromi György, a Színházak Éjszakája projektvezetőjének bevezetője után Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony elismerően beszélt a részt vevő színházak színes és gazdag programkínálatáról, és hangsúlyozta, hogy az évad eleji program olyan pozitívum a főváros kulturális életében, amelyre joggal lehet büszke a Fővárosi Önkormányzat.
Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatónője, nagy tisztelettel köszöntötte a tájékoztatón jelen lévő igazgató kollégáit, képviselőit, és a sajtó munkatársait, majd a 120. évadját kezdő Vígszínház szeptember 19-i programjairól beszélt. Az idei Színházak Éjszakájához először kapcsolódik a Pesti Színház, ahol este 7 órakor Hegedűs D. Géza nagyszerű előadásában A pestist láthatja a közönség. Előtte a Vígben, délután 5-kor a társulat népszerű művészeivel randizhatnak a vállalkozó kedvű rajongók, és a randi után meghallgathatják a Házi Színpadon Venczel Verát, aki a 120 éves Vígről, legendás előadásokról és művészekről fog mesélni. A Víg nagyszínpadi előadása este 9-kor kezdődik, műsoron a fergeteges Össztánc, amit a színház rajongói, a jó zenék és táncok szerelmesei semmiképp sem hagyjanak ki!
(Fotó: Szkárossy Zsuzsa)
