Tahi Tóth László köszöntése
1968-ban mutatta be a Pesti Színház, Romain Weingarten A nyár című szürrealista darabját, Várkonyi Zoltán rendezésében.
Ebben az előadásban ismerte, és szerette meg a közönség Tahi Tóth Lászlót. Egy macskát játszott, Tomanek Nándorral, a másik macskával alkottak felejthetetlen párost. Pár hónappal később, szintén a Pesti Színházban, egy aranyalmafa tetején ült, piros reverendában, és azt énekelte:
„…az alma, az alma
az almafán csücsülni
enyhén szólva bosszantó.”
Itt már a közönség végképp szívébe zárta a groteszkhez különös érzékkel rendelkező, pazar humorú, fiatal művészt.
Különféle szerepek egész sora követte ezt, a fiatal művész pályáján. Ő volt A vörös postakocsi Rezeda Kázmérja, Kapás Dezső költői előadásának, az első Presser zenés játéknak, a Képzelt riport nak a Józsefe. Evvel párhuzamosan, Horvai István Csehov rendezéseiben nagy alakítások egész sorával volt jelen. Andrej, a Három nővér ben, Trofimov a Cseresznyéskert ben, és végül felejthetetlen alakítása a Platonov címszerepében. Itt nem csak a közönség, de az egész színházi szakmai ünnepli. Remekelt Csurka Deficit jében, és a Házmestersirató ban.
Mesterével, Várkonyi Zoltánnal együtt játszott Edmundot az Utazás az éjszakában . Felejthetetlen élmény volt.
A magyar film is elképzelhetetlenné vált nélküle, a Szerelmes biciklisták , az Aranysárkány , az Ártatlan gyilkosok , a Vörös grófnő , Fiúk a térről , Mi lesz veled Eszterke , Harminckét nevem volt , csak hogy néhányat említsünk alakításai közül.
A Vígszínházban a Játék a kastélyban című előadásban különleges, fanyar iróniával alakítja Dvornicsek, a kiismerhetetlen főkomornyik szerepét. Ő fejezi be az előadást. Egyedül áll a színpadon, és utánozhatatlan eleganciával meghajol.
A közönség minden este kirobbanó tapssal ünnepli a Vígszínház művészét. Mert szeretik, becsülik.
Tahi Tóth László, Kossuth-díjas!
Marton László
