Törőcsik Mari 80!

20a1c42ed70275d0010f5f19211fed069db6276a.jpg

1935. november 23-án született egy kis Heves megyei faluban, Pélyben, majd egy egri leánygimnáziumban tanult. 1954-ben lett a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke. Még csak elsőéves volt, amikor Fábri Zoltántól megkapta talán azóta is legismertebb filmje, a Körhinta főszerepét, amivel aztán 1956-ban Cannes-ba utazott, ahol Francois Truffaut szerint „ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja”.

A diploma megszerzése után, 1958-tól a Nemzeti Színházban játszott, ahol 1979-ig volt tag. Bár már 10 éve volt a pályán és csaknem 40 szerepet eljátszott, színházi kiugrására mégis 1968-ig kellett várni. Ekkor mutatta be a Katona József Színház, a Nemzeti kamaraszínháza Zorin, Varsói melódia című darabját. A kétszemélyes játékot Iglódi István rendezte, Törőcsik Mari partnere Sztankay István volt. „Engem tíz évig nem fogadtak el színpadon, színpadi színészként. Aztán Iglódi István megrendezte a Varsói melódiát, és én itt egyszer csak hirtelen ezzel a szovjet darabbal berobbantam a színpadra.“

Az előadás a valaha élt legnagyobb magyar színésznők közé emelte, a törékeny alkatú, poétikus lebegésű, kislányos bájosságú Törőcsik Marit. Sikere és szárnyalása azóta is tart: színházi bemutatóinak száma 130 fölött van, és több mint 100 filmben szerepelt.

A Vígszínházban 1986-ban lépett színpadra először Ascher Tamás Ördögök rendezésében, partnerei Andorai Péter, Darvas Iván és Kern András voltak.
1988-ban a Pesti Színház mutatta be Kornis Mihály nagy botrányt kavaró művét, a Kozmát, amelyben Törőcsik Mari, Pap Vera és Eszenyi Enikő napoztak együtt egy pártüdülőben. 2013-ban tért újra vissza a Víg színpadára, ahol az Átutazókban játszott Eszenyi Enikő rendezésében.

Kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas, a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, Prima díjas és Jubileumi Prima Primissima díjas színésznő.  Számtalan szakmai díja és kitüntetése közül az egyik legrangosabb a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakításának díja 1976-ból, amit a Déryné hol van című filmben nyújtott játékáért kapot.

Isten éltesse sokáig a ma 80 éves Törőcsik Marit!

Törőcsik Mari 80! – Vígszínház