Várkonyi-díj

8a0aa6a991260b5d35d7281bca0fc96516e73133.jpg

Május 12-én 15.00 órakor adtuk át a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat. A színház dolgozói titkos szavazással voksolnak az egyik évben műszaki, a másik esztendőben adminisztratív munkakörben dolgozó kollégára. Idén egy utóbbi munkakörben dolgozó munkatársunk kapta meg a Várkonyi Zoltán-emlékplakettet - a hozzá tartozó díszes oklevéllel -, amelyet a teátrum egykori direktorának emlékére alapított özvegye, Szemere Vera.

A díjazott 2010-ben Várnai Péter, színházunk művészeti főtitkára, aki már 20 éve társulatunk tagja. Péter a művészek és a kollégák körében, sőt bátran állíthatjuk, hogy az egész színházi szakmán belül is nagy elismerést vívott ki pontos, kitartó munkájával, a színház iránti alázatával és szeretetetével. Ennek elismeréseként 2000-ben és 2002-ben Roboz-díjjal tüntettük ki, és ugyancsak 2002-ben megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét. Kedves Péter, szeretettel gratulálunk a Várkonyi-díjhoz!

"... egyszerűen csak az érzelem hangján, még akkor is, ha ez tőlem szokatlan, csak annyit mondok, szeretlek, Vígszínház. Szeretem tehetséges művészeidet, íróidat, akik a barátaink, a hűséges műszakiakat, sőt ma még a vándormadarakat is, és mindenkit az irodák emeletein, és mindenkit, aki ezért él ma és a jövőben..." (Várkonyi Zoltán)

Ezekkel a szívhez szóló sorokkal emlékezünk egykori igazgatónkra a Kossuth-díjas rendező, színész Várkonyi Zoltánra, aki május 13-án lenne 98 éves.

Várkonyi-díj – Vígszínház