Vecsei Miklós is a Junior Príma Díj színház- és filmművészet kategória díjazottjai között! Miklós alkotótársával, ifj. Vidnyánszky Attilával megosztva kapta meg az elismerést.
Mindketten szenvedélyes színházcsinálók. 2015-ben diplomáztak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Forgács Péter, Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában, akiktől a szakmai tudás mellett rengeteg energiát is kaptak. „A legfőbb dolog, amit a mestereinktől megtanultunk, a szenvedélyes hozzáállás, ahogy a színház iránt vi- seltetnek. Ez volt talán a legnagyobb adományuk.”
Az egyetem alatt lehetőséget kaptak Eszenyi Enikőtől és osztályuk a Víg társulatának néhány művészével közösen a Pesti Színházban Sheakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát állította színpadra.
Sokoldalú alkotók, a színészet mellett rendezéssel, fordítással és szövegírással is foglalkoznak, a közösen létrehozott produkciókat (Karnyóné, Athéni Timon, Liliomfi, III. Richárd) pedig a közönség és a színházi szakma is mindig nagy érdeklődéssel fogadja. „A színházon keresztül szeretnénk foglalkozni a mai kor legfontosabb kérdéseivel. Hogy ehhez éppen színészként, íróként vagy rendezőként tudjuk-e a legtöbbet hozzátenni, azt az aktuális anyag dönti el” – foglalják össze.
Egyetemi osztálytársaikkal együtt mindent megtesznek azért, hogy minél több előadást hozhassanak létre közösen. „Sajnos egyelőre nem tudunk olyan egzisztenciális biztonságot nyújtani, hogy társulatként működjünk tovább, de azok az emberek, akik az egyetemen a családunkat alkották, mindig a legfontosabb alkotótársaink maradnak.” Egyik legutóbbi munkájukat, a Liliomfit beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába, továbbá két kategóriában is jelölték a Színikritikusok Díjára.
Miklóst színészi feladatok is várják az évadban: a Vígszínházban legközelebb A Pál utcai fiúk Nemecsek Ernőjeként láthatják, és a Bűn és bűnhődés című előadásokban találkozhatunk vele.
