VígEgyetem

00ecdd058e8512b01b3c6736689aa47699fb6457.jpg

November 4-én, pénteken a Punk Rock előadása után beszélgetést szerveztünk a produkció alkotóinak és művészeinek részvételével. A beszélgetésen részt vettek a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának tanárai, diákjai, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákszínjátszó csoportja és tanára, valamint mentálhigiénés szakemberek és számos néző is. Az este nagyon jól sikerült, rengeteg olyan dologról esett szó, mely segített az előadás feldolgozásában és mélyebb elemzésében. Ehhez hasonló találkozókat szeretnénk majd a jövőben is szervezni. Beavató színházi programunk kapcsán októberben jártunk a budapesti Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközép- és Szakképzőiskolában is, ahol a Csongor és Tünde színészei és alkotói tartottak rendhagyó irodalomórát. Novemberben ugyanez a csapat ellátogat majd a Fazekas Mihály Gimnáziumba és az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba is.

VígEgyetem – Vígszínház