VígPed

vigszinhaz_ratonyigabor_2022_ (23)

Pedagógus Klub demó

A Víg+ csapata olyan pedagógusokat keres, akik szívesen részt vennének egy különleges együttműködésben, amelynek keretében előadásnézésre és tapasztalatcserére nyílik lehetőség a pedagógusok és a Víg+ színházpedagógusai között.

A demóprogram résztvevőinek lehetősége nyílik arra, hogy a Vígszínház és a Pesti Színház kijelölt főpróbáit egy választott vendéggel együtt, térítésmentesen megtekintsék.

Cserébe arra kérjük Önöket, hogy a főpróba után maradjanak velünk egy 45–50 perces közös beszélgetésre, ahol megoszthatják velünk és a többi résztvevővel első benyomásaikat, tapasztalataikat. Közösen gondolkodunk többek között arról, hogy az előadás mely korosztályok számára lehet érdekes és releváns, hogyan kapcsolható a tananyaghoz, milyen tanulási területeket érint, illetve hogyan érdemes iskolai vagy színházi keretek között feldolgozni egy diákcsoporttal.

A beszélgetést követően örömmel vesszük, ha egy rövid, online kérdőív kitöltésével is segítik a munkánkat.

Visszajelzéseik kiemelten fontosak számunkra: ezekre támaszkodva alakítjuk és fejlesztjük a Víg+ programjait és foglalkozásait, hogy azok minél hatékonyabban támogassák a pedagógusok munkáját, és hozzájáruljanak a diákok komplex színházi élményéhez.

A program résztvevőiből pedagógusbázist hozunk létre. A főpróbákon való részvétel nem automatikus: az egyes alkalmakra külön regisztrációval lehet jelentkezni, a rendelkezésre álló férőhelyek erejéig.

Ha szívesen lenne részese ennek a közös gondolkodásnak, várjuk jelentkezését az alábbi formanyomtatványon keresztül: https://forms.gle/qEKqpqp5fGnTXkPs6