Víg Szalon
Wellisch Alfréd tervei alapján épült az a bérház, amelyben 1899-ben megnyitott a Club Kávéház, a Vígszínházhoz köthető művészek, írók, alkotók egyik találkozóhelye. A kilencvenes években a helyén három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, amelyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyílót a Vígszínház azzal a szándékkal bérelte ki és újította fel, hogy a klasszikus szalonkultúrát újraértelmezve egy olyan helyet alakítson ki, ahol a színház alkotói és a közönség közvetlenebb módon találkozhatnak. A Víg Szalon október 12-én nyitja meg kapuit. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.