Előadás+
A Vígszínház fontos feladatának tekinti, hogy nyitottá tegye a fiatalokat a színház élményére, illetve segítséget adjon nekik a színházi élmény feldolgozásához. Kreativitásukat és játékkedvüket előcsalva önálló gondolkodásra ösztönözzük őket, illetve segítséget nyújtunk nekik abban, hogy játékos feladatokon keresztül felfedezzék egy-egy előadás miként érinti saját világukat, mindennapi problémáikat.
Az előadásokhoz tematikusan kapcsolódó ráhangoló és/vagy feldolgozó foglalkozásokon a diákokkal közösen beszélgetünk és játszunk az adott darab kapcsán felmerülő fontosabb problémákról, kérdésekről. Valamint a színházat mint médiumot elemzi. A színházi formanyelveket, és képalkotást is górcső alá veszi. Ezekben a programokban, nem nézőket igyekszünk nevelni, hanem olyan készségeket, adunk át, amelyet az élet több területén is használnak majd. A kritikus gondolkodást, a kreatív hozzáállást, a szűk és tág társadalmi köreikben való elhelyezkedést is segítik.
- Időtartam: 1,5 óra (2 tanóra)
- Létszám: egy osztály/csoport
- Ár: 1000 Ft/fő
A 2023/24-es évadtól kezdve az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozások díja 1000 Ft/fő.
Jelentkezni és időpontot egyeztetni az alábbi e-mail címen valamint telefonon lehetséges:
Email: vigplusz@vigszinhaz.hu
Telefonon:
Lévai Barbara: +36 20 970 7118
Zewde Eszter: +36 30 799 3880
Tematikusan kapcsolódó foglalkozásokat a 2023-24-es évadban a következő előadásokhoz tartunk:
- 5-7. évfolyam
- A padlás
- A Pál utcai fiúk
- Pinokkió
- 80 nap alatt a föld körül
- 7-8. évfolyam
- Lóvátett lovagok
- Barátom, Harvey
- Kinek az ég alatt már senkije sincsen
- 8-13. évfolyam
- A diktátor
- A nagy Gatsby
- Az öreg hölgy látogatása
- Az üvegcipő
- Kinek az ég alatt már senkije sincsen...
- Krum
- Magyar Elektra
- Mondjad, Atikám!
- Toldi
- Szeget szeggel
- A kastély
- K utazásai
- A Nyugat császára
- Sirály
A kastély
Egy sötét, havas téli éjszakán K, a földmérő megérkezik a faluba, ami fölött Westwest gróf kastélya tornyosul. K-t földmérési munkákra rendelték oda, de bármennyire is igyekszik feljutni a kastélyba, nem sikerül kapcsolatba lépnie a megbízóival, csak a helyiekkel, akik viszont gyanakodva fogadják. Lehet, hogy a kastély nem is létezik, de talán K sem földmérő, bár másnap jelentkezik nála két segéd...
K utazásai
Kokó, a stand-up személyiségű, 1211 kg-os kokainszállítmány Dél-Amerikából származik. Ott teszik hajóra, hogy bejárhassa a világot, de már az Azori-szigeteknél bajba kerül, váratlanul a tengerbe vetik, majd egy jólelkű halász kimenti, és segít, hogy végre eljuthasson Európába. Egy kisebb kanyar után valahogy elvergődik Budapestre, ahol barátságot köt egy sikeres sorozatszínésszel, majd innen átvándorol „kincses” Erdélybe, ahol egy fiatal baráti társaság kedvence lesz, hogy végül a Kárpátok rengeteg erdeiben örökre nyoma vesszen…
Az öreg hölgy látogatása
Rejtély, hogy Európa közepén ez a remek adottságokkal rendelkező kisváros miért ment csődbe. A gyárak sorra bezártak, a népszerű üdülőközpont pang az ürességtől, már a székesegyház harangját is lefoglalta a végrehajtó.
A nagy Gatsby
F. Scott Fitzgerald műve alapján
A kultikus regény szereplői a Víg színpadán kelnek életre. Gatsby, a titokzatos múltú aranyifjú fényűző világot teremt maga körül, hogy visszaszerezze élete nagy szerelmét, Daisy-t. Ide invitáljuk nézőinket, ebbe a luxussal, féktelenséggel, és kétségbeeséssel teli világba, amit egyetlen, vég nélküli kérdés hajt: hol vagy?
A diktátor
Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében hol kíméletlenül szarkasztikus, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. A színész felejthetetlen bajusza, legendás cipője, keménykalapja, mozdulatai mindenki emlékezetébe beleégtek.
A Pál utcai fiúk
A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy azt Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők. Mindnyájan emlékszünk az einstandolásra, a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsek megrázó önfeláldozására. Költészettel és emlékekkel teli hívószavak ezek, Molnár Ferenc legendás regényéből, amelyet minden generáció újra és újra felfedez magának.
Kinek az ég alatt már senkije sincsen
A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű, Arany János élettörténetén keresztül próbálja közelebb hozni hozzánk a kor nagyjainak szellemiségét. A reformkori emberi kapcsolatok bemutatásával, a március 15-i eseményekhez fűződő hitek megidézésével az előadás választ keres arra, hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához.
Lóvátett lovagok
Navarra királya és kísérete megfogadják, hogy életüket három évig a tanulásnak szentelik, lemondanak a szerelemről és minden földi élvezetet megvonnak maguktól. Naná, hogy még aznap a városba érkezik a francia királylány és három udvarhölgye. Naná, hogy rögtön felborítják a jól kieszelt tervet.
Mondjad, Atikám!
„József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte” – írja róla naplójában Márai Sándor. Ebből a mélységből merít Vecsei H. Miklós önálló estje, innen próbálja megmutatni a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit – nem messze a rakodópart alsó kövétől.
Toldi
Toldi Miklós a hősiesség és a bátorság, a kitartás és a hűség, a becsület és az emberség példaképe. Arany János elbeszélő költeménye, a magyar irodalom klasszikus remekműve 1846-ban született a Kisfaludy Társaság pályázati felhívására. Toldi Nagy Lajos király legendás erejű vitéze volt, kinek emlékét sok legenda őrizte és őrzi a mai napig.
A diktátor
Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében hol kíméletlenül szarkasztikus, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. A színész felejthetetlen bajusza, legendás cipője, keménykalapja, mozdulatai mindenki emlékezetébe beleégtek.
Szeget szeggel
Bécs városa az erkölcsi romlás útjára lépett. Virágzik az alvilág, szaporodnak a bordélyházak, terjed a korrupció és a prostitúció... Vannak ugyan szigorú törvények, de se nem alkalmazzák, se nem tartják be őket. Az uralkodó tehetetlen, úgy dönt, egy időre átengedi a hatalmat egy tiszta erkölcsű, nemes lelkű férfiúnak, hogy állítsa ő helyre a morális rendet.
80 nap alatt a Föld körül
Phileas Fogg vérbeli angol úriember, aki precíz napirend szerint éli az életét. Köt egy képtelen fogadást, miszerint 80 nap alatt körbeutazza a Földet, mert a menetrend szerint ez lehetséges. Csakhogy a világ nemcsak a menetrendre hány fittyet, hanem Mr. Fogg terveire is, és kezdetét veszi egy őrült utazás vonaton, hajón, lóháton, elefánton, jégvitorláson és minden egyéb járművön.
Barátom, Harvey
Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey, Elwood bácsi legjobb barátja, egyesek szerint nem is létezik, csak az ő fejében, de a valóságban mégis sok galibát és félreértést okoz.
A Nyugat császára
Valahol, egy isten háta mögötti ír faluban, annak is a végén, a kocsmába beállít egy ágrólszakadt, vézna fiatalember, és azzal henceg, hogy megölt valakit és az igazságszolgáltatás elől menekül. Rögtön komoly tekintélyre tesz szert a kisszerű szeszcsempészek és nyomorgó falusiak között, akik igazi hőst látnak benne. A fiatalember pedig a felé áradó csodálattól szinte megtáltosodik…
Sirály
"Elég szívesen írom, noha sokat vétek a színpad törvényei ellen. Komédia, három női, hat férfi szereplő, négy felvonás, tájkép (kilátás a tóra); sok beszélgetés az irodalomról, kevés cselekmény, öt pud szerelem" – írta egy levelében Csehov a Sirályról. És a végeredmény: a drámairodalom egyik legnagyobb alkotása.
A FOGLALKOZÁSOKRA VALÓ JELENTKEZÉS ÉS IDŐPONT EGYEZTETÉS
Lévai Barbara és Zewde Eszter
Telefon | 06 30 799 3880 vagy 06 20 970 7118
E-mail | kulissza@vigszinhaz.hu
Reméljük, felkeltettük érdeklődésüket, és hamarosan találkozunk a Vígszínházban!
VISSZAJELZÉSEK
Programjainkkal kapcsolatban örömmel fogadunk észrevételeket, kritikákat, javaslatokat, kéréseket, mert ezek nagyban segítenék a mi munkánkat is.
E-mail | kulissza@vigszinhaz.hu