Bata Éva újabb sikere!

9ade476b0be325b131da79ce837b5732805b45f6.jpg

2013. február 2-án a Story Ötcsillag Gála keretében adták át a Story Magazin 2012-es közönségdíjait. A nézők által megszavazott nyertesek mellett szakmai kuratórium választja ki az Érték-díjasokat négy kategóriában.

A legjobb fiatal színésznőnek járó elismerést a Vígszínház Ruttkai-díjas tehetsége, Bata Éva vihette haza, akit a díjat átnyújtó Szinetár Miklós köszöntőjében elődeihez méltó, tündöklő, a huszonegyedik század szellemének és követelményeinek megfelelő színésznőként jellemzett. Éva ajándékba kapott egy igazi csillagot is, melyet "2013"-nak nevezett el abban a reményben, hogy az idei éve is - a tavalyihoz hasonlóan - nagy kihívásokat tartogat majd a számára.
Az újabb kihívások már kopogtatnak Éva ajtaján, a munka néhány nap múlva A hetvenkedő katona próbáival folytatódik a Pesti Színházban. Mellette természetesen továbbra is látható a díjátadón is kihangsúlyozott főszerepeiben, a Rómeó és Júliá ban, a Vénusz nercben és A lovakat lelövik, ugye? című előadásokban.

Bata Éva újabb sikere! – Vígszínház