English

A padlás 999. előadásának élő közvetítése
2020. 11. 23.

Ezen a Padláson „Ég és Föld között" minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Még az is, hogy ha az élet úgy hozza, a 999. előadást is ünneppé lehet varázsolni. Abban a csodálatos élményben volt részünk, hogy november 14-én 50 országból több mint tízezer ember követte végig ennek a különleges előadásnak az élő közvetítését.

1988. január 29-én mutatták be minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét a Vígszínházban, november 14-én délután a 999., este pedig már az 1000. előadást láthatták volna a nézők. A bevezetett intézkedések miatt a délutáni előadás elmaradt, este azonban online bárki részese lehetett a mínusz egyedik jubileumnak.

A darab szövegkönyvét Sztevanovity Dusán és Horváth Péter, zenéjét Presser Gábor írta. Az előadást Marton László rendezésében mutatták be. „Sokat változott az időben, hogy mit jelent számomra ez a darab. A felkészülés éve tele volt szorongással: megél-e egy ilyen, puritán zenés játék a hatalmas Vígszínházban? A premiert az emeleti világosító fülkében izgultam végig. Aztán futottam, hogy leérjek a földszintre, mielőtt elnémul a nézőtér. Leértem. És még vagy húsz percig toporogtam szerzőtársaimmal az ügyelőpultnál, míg végül a színészek betereltek a színpadra. Felülmúlhatatlan érzés volt. Angyal szállt el A padlás fölött. És azóta is itt kering” - meséli Sztevanovity Dusán.

Az elmúlt évtizedek töretlen sikerét látva azt gondolhatnánk, az első perctől fogva kiemelt körülmények között készült A padlás, pedig az indulás közel sem volt ideális. “A színház épp kutyaszorítóba került, nem kaptunk meg egy aktuális dotációt, a díszlet csupa korábban használt bútorból, kacatból állt, s így tökéletes, de Fehér Miklós díszlettervezőnek esélye sem volt, hogy bármi mást is kigondoljon. Neki is - akárcsak Jánoskúti Mártának a jelmezekre - fillérek jutottak. A zenét is egyedül játszottam fel, zenészekre sem jutott pénz. Egészen más okból, az előttünk készülő darab csúszása miatt a nagyszínpad helyett a Házi Színpadon kellett próbálni, néhány léc és vásznak jelezték a díszleteket, a színészeknek vigyázniuk kellett, hova lépnek, nehogy még baleset is legyen. Minden előjel erősen billegett. A premier éjszakáján Dusán, Horváth Péter és én - a szerzők - megköszöntük Marton munkáját, s ő azt mondta, “gyerekek, ez egy emlékezetes nap, ez a darab egy kincs”. De azt nem hinném, hogy bármelyikünk is gondolta volna, hogy a Víg több, mint egymillió jegyet ad majd el, és lesz egy 999. A padlás előadás. Nagyon rossz, hogy Marton László ezt már nem láthatja” - emeli ki Presser Gábor.

A darab nyers változatát Dusán írta, a most játszott szövegkönyv azonban Horváth Péter segítségével nyerte el végleges formáját. „Kétnaponta olvastam fel az elkészült jeleneteket a stábnak, köztük Radnóti Zsuzsának, aki okos tanácsaival segítette a munkámat. Javasoltam néhány új dalt is… Így született, többek közt, a Szilvásgombóc is, bár én eredetileg palacsintát szerettem volna. Dusán zseniálisan változtatta gombócra: "Íme, a Föld…” Szerencsés konstellációban álltak fölöttünk a csillagok.”

A padlás legjeit és érdekességeit hosszan lehetne sorolni. A Rubik Ernő által készített Varázskönyv lapjait már megszámlálhatatlanul sokszor nyitották ki, és szilvásgombócból is rengeteg repült már a színpadon. Az előadás 13 szerepét az elmúlt 32 évben közel 100 színész, több generáció játszotta. Igó Éva a bemutatón Süniként, az elmúlt években pedig Mamókaként áll a színpadon. „Rengeteg személyes emlék, barátság köt A padláshoz, hiszen végigkísérte a pályámat. A lányom ezen a darabon nőtt fel, az első előadások egyikén is ott ült a nézőtéren, és amikor színpadra léptem felkiáltott: Ott van Anyukám! A mellette ülő nézők egyike kedvesen beszédbe elegyedett vele: engem is így hívnak. Mire a lányom nagy szemekkel megkérdezte tőle: Tényleg, téged is Süninek hívnak? Azóta persze már az unokáim is többször látták A padlást, de ismerek olyan óvónőt, aki minden csoportját elhozza a darabra, amikor már elég nagyok a gyerekek. Mamóka szerepével kapcsolatban pedig talán az a legkedvesebb emlékem, amikor egy kisfiú az előadás után virágot hozott nekem, hogy megvigasztaljon azért, mert nincsenek unokáim.”

A padlás alkotói csapata és színházunk társulata bízik abban, hogy hamarosan A padlás 1000. előadását is megünnepelhetjük élőben, együtt a közönséggel.

A Padlás 999. előadásának élő közvetítése az eSzínházzal együttműködve jött létre.

Nézzék meg az ünnep alkalmából készült különleges videónkat: www.youtube.com/watch?v=a-oPXmgdg70