English

Durica Katarina
A rendes lányok csendben sírnak

Rendező: Paczolay Béla

színpadi adaptáció: Kovács Krisztina

Jobb hallgatni, félrenézni, továbbmenni... És csak csendben sírni. Főleg ha nő vagy. – Ez a túlélési stratégia működött a kilencvenes években a csallóközi kisvárosban, Dunaszerdahelyen, ahol pokoli események tették elviselhetetlenné a hétköznapokat. Húsz évvel később Durica Katarina megtörte a csendet, és beszéltetni kezdte azokat a nőket, akik annyi éven át hallgattak, pedig tanúk voltak, tanúk és áldozatok.

Interjúk, vallomások és beszámolók alapján íródott a regény, amelyben három nő sorsán keresztül kirajzolódik Európa egyik legsötétebb maffiatörténete.

A rendes lányok csendben sírnak nemcsak felkavaró, hanem felszabadító és felemelő is. Erőt és bátorságot ad azoknak a nőknek, akik némán tűrték az erőszakot, akik nem merték felemelni a hangjukat, akik eddig szégyenbe burkolózva éltek.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere most először lesz látható színpadon a Vígszínház kiváló művészeinek előadásában.

Ügyelő: HÉJJ JÁNOS
Súgó: ZEWDE ESZTER és GÁL TÜNDE
A rendező munkatársa: SZLÁDEK KATA

Díszlet: KHELL CSÖRSZ
Jelmez: LISZTOPÁD KRISZTINA
Világítás: BALOGH CSABA ANDOR
Zenei munkatárs: FURÁK PÉTER
Dramaturg: KOVÁCS KRISZTINA

Rendező: PACZOLAY BÉLA

Olvasópróba: 2021. január 11. 14.00

 

Még ajánljuk

Kapcsolat

Kedves Nézőink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a járványügyi korlátozások idején jegypénztáraink zárva tartanak!
Személyes ügyintézésre, Vígszínházas maszk vásárlására Szervezési Irodánkban van lehetőségük, mely ebben az időszakban hétfőtől péntekig 10-18 óráig nyitva tart.

Telefonon és online is keressenek minket bizalommal az alábbi elérhetőségeken:
E-mail:
szervezes@vigszinhaz.hu

Telefon:  
06-1-329-2340
06-1-329-3920