English

Az öreg hölgy látogatása a Vígszínházban
2020. 10. 06.

Az emberek hajlamosak azt hinni magukról, hogy éles helyzetekben jó morális döntéseket hoznának, pedig ilyenkor nem egyszerű jó válaszokat adni – Az öreg hölgy látogatása erről is szól. Így lesz ez a színdarab egyszerre moralitásjáték, szerelmi történetbe ágyazott sorstragédia és izgalmas krimi, középpontban egy dúsgazdag milliárdos nővel, aki tudja, hogy pénzzel mindent el lehet érni, minden és mindenki megvásárolható. Dürrenmatt klasszikusát Rudolf Péter rendezésében, Hegyi Barbara és Hegedűs D. Géza főszereplésével október 16-án mutattuk be a Vígszínházban.

„Az öreg hölgy látogatása egy minden romantikát nélkülöző, tébolyult és hátborzongató szerelmi történet, ugyanakkor izgalmas krimi is, mely egy hideg fejjel kitalált és óramű pontossággal, engesztelhetetlenül végigvitt bosszúhadjáratot beszél el, egy negyven évvel korábban elkövetett és tragikus következményekkel járó árulás kegyetlen megtorlását. De egyszersmind groteszk moralitásjáték is, hiszen minden az igazság érvényre juttatása nevében történik. Ám mire a bűnös elnyeri méltó büntetését, paradox módon az áldozat válik bűnössé, és a bűnös a megvesztegethetőség és a jólét reményének áldozatává” – emeli ki a rendező.

A színdarab eseményeinek fő katalizátora a világ egyik leggazdagabb nője, Claire Zachanassian, aki évtizedek után tér vissza szülővárosába, hogy bosszút álljon fiatalkori szerelmén. „Azt tartom fontosnak ebben a karakterben, hogy megtiporták és elárulták. Ez a nő a saját becsületéért akar elégtételt venni, hiszen meggyalázták a nevét, gyenge erkölcsű nőnek kiáltották ki. Ha pedig valakit a szerelme árul el, az egyszerre érzelmi és morális kérdés is. Ez a seb az egész életére kihatott, állandóan vele volt, amire most – még ha morálisan megkérdőjelezhető módon is – gyógyírt kell találni. A bűnök nem évülnek el. Emellett ez a történet annak is szörnyű igazolása, hogy az ember nem változik, pénzért tényleg mindenre hajlandó” – meséli a címszerepet játszó Hegyi Barbara.

Claire Zachanassian egykori szerelmét, Alfred Illt alakító Hegedűs D. Géza szerint a múlt és a jelen ilyen erejű összekapcsolódása, ahogy az a darabban megjelenik, példázatszerűvé teszi a történetet. „Azt írja Szent Ágoston a Vallomásokban, hogy ha az időről gondolkodik, akkor belül, önmagában, tudja, hogy mi az idő. De ha el kellene magyaráznia, nem tudná szavakba önteni. A mi előadásunkban megelevenedik az idő: megnémult szavak, elmosódott képek, elsüllyedt érzések, színek, ízek, illatok, hangok hatalmas lélekenergiával újjászületnek. Képesek visszaforgatni az idő kerekét, hogy negyven év elfelejtett történetét újraéljük. Egy megrázó, drámai eseménysorozaton keresztül mesélünk az egyszeri és megismételhetetlen emberi életről: az időről.”

Az öreg hölgy látogatását október 16-án mutattuk be a Vígszínházban, a további előadásokra jegyet az alábbi linken találnak.

Jegyek és színlap: vigszinhaz.hu/Az_oreg_holgy_latogatasa

Kritikák az előadásról:

Előadásfotók - Az öreg hölgy látogatása