English

A dzsungel könyve – 1300 előadás a Pesti Színházban
2020. 10. 27.

A dzsungel könyve október 24-én az 1300. előadásához érkezett a Pesti Színházban. Dés László, Geszti Péter és Békés Pál nagysikerű zenés darabja a bemutató után 24 évvel is töretlen népszerűségnek örvend.

"A hosszú életű előadások titka, hogy a közönséggel való találkozások pillanatai természetes önkéntelenséggel születnek meg. Mintha a néző képzelete teremtené Maugli történetét, ahol a színpadon mindenki saját életének főszereplője lesz. 1300 alkalommal magyar színpadon, megszakítás nélkül, még soha nem játszottak egyetlen magyar művet sem. Köszönet és hála minden alkotónak! Mély főhajtás az égi társulatba költözöttek emléke előtt, és hódolat mindenkinek aki odaadó munkájával, játékával élteti előadásunkat, A dzsungel könyvét, mert hisz hivatásában, a társulatban, a közönségben, a mese, az emberség, a színház erejében." - nyilatkozta Hegedűs D. Géza, az előadás rendezője.

Borbiczki Ferenc és Méhes László a kezdetektől fogva játsszák Akela és Ká szerepét. Ők ketten egyetlen egyszer sem hiányoztak a több mint két évtized alatt, így aznap este 1300. alkalommal léptek színpadra.

Gratulálunk a művészeknek, az alkotóknak és minden közreműködő munkatársnak ehhez a színháztörténeti pillanathoz!

Jegyek és színlap: vigszinhaz.hu/a_dzsungel_konyve

1300. előadás

Még ajánljuk

Kapcsolat

Jegyértékesítés és nyitvatartás

Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes 

Vígszínház - jegypénztár
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitvatartás: hétfő - vasárnap: 11.00 - 19.00

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitvatartás: hétfő - vasárnap: 11.00 - 19.00

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20, 329-39-21
Nyitvatartás: hétfő - péntek: 10.00 - 18.00