English

II. Richárd – bemutató a Pesti Színházban
2019. 12. 18.

A II. Richárd bemutatójával folytatódott december 21-én a Vígszínház Shakespeare-sorozata Vecsei H. Miklós főszereplésével. William Shakespeare királydrámáját a nemzetközi hírű kolozsvári alkotó, Tompa Gábor rendezte a Pesti Színházban. 

A mű a szerző ritkán játszott darabjai közé tartozik, költői szépségével mégis kiemelkedik a királydrámák közül. A fiatal uralkodó sorsa egyben a hatalomért folyó harc története is egy olyan korban, amikor „angol vér feketedett az angol kardokon”.

Shakespeare II. Richárdja szövevényes darab, ezért a rendezők ritkán veszik elő – mondja a címszerepben látható Vecsei H. Miklós. „Tompa Gábor rendező és Visky András dramaturg ellenben könnyen követhető előadássá szelídítette, amelyben a költői nyelv szépsége kerül előtérbe. Míg az első felvonásban egy nagylábon élő, hatalmát az istenektől származtató királyt látunk, aki azt hiszi, mindent, amit tesz és gondol, átleng egy szakrális dimenzió, a második felvonásban az árulás következtében megtörik, hirtelen emberré válik, és mint egy csalódott kamasz, megtelik költőiséggel.”

Az előadás középpontjában egy zsenge gyermekkor óta tartó, titokzatosan izgalmas unokatestvéri-baráti (talán szerelmi?) kapcsolat áll: Richárd és Bolingbroke kapcsolata. Tompa Gábor rendező ezt a kapcsolatot szeretné megmutatni, mélyebben láttatni a mostani előadásban, a kamaszos mohóságtól a féltékeny hatalomvágyon át a véressé fajuló játék őrületéig.

A II. Richárdot 1889-ben mutatták be először Magyarországon. Somlyó György fordítását felhasználva 1984-ben a Vígszínház egyszer már műsorra tűzte a művet, 35 év után pedig ismét láthatja a közönség Shakespeare darabját, ezúttal Spiró György fordításában.

A címszerepben Vecsei H. Miklós, Henrik Bolingbroke grófként pedig ifj. Vidnyánszky Attila látható. York hercegét Lukács Sándor, Lancester hercegét Karácsonyi Zoltán játssza. A királynét Bach Kata, York hercegnét pedig Igó Éva alakítja. Az előadás zenéje a román származású Vasile Sirli munkája, aki több Shakespeare-adaptáció zenéjét szerezte már. A díszletet Antal Csaba, a jelmezeket Kiss Beatrix tervezte.

Színlap és jegyvásárlás