Közeli Juhász Annával a Pesti Színházban2024. 02. 28.
A Nők Lapja és a Pesti Színház közös szervezésű, irodalmi ihletésű sorozata. Juhász Anna vendégművészeivel olyan témákról beszélget, amelyek mindannyiunk életében meghatározók, ezáltal összekötnek bennünket. Kerüljünk közelebb egymáshoz!
Az április 29-i est vendégei: Hegyi Barbara, Balázsovits Edit, Dragomán György
#3 Tükröm, tükröm
Barát vagy ellenség? Kinek mit mutat, ha belenéz? Hol kegyetlen, hol könyörületes, hol egyenesen körberajong bennünket - épp ezért tartunk kissé a tükörben látott képtől. Tükörbe nézni sokszor kockázatos dolog, de elkerülhetetlen: hogy ne vesszük ködképbe, ne felejtsük el, kik vagyunk - ahogy Kosztolányi Dezső mondja - érdemes a rétegek mögötti valódi arcot, célt, embert megnézni, megkeresni. Ehhez sokszor beszélni kell - mondja Szabó Magda, aki az írást tartotta saját tükrének: "Írok arról, ami fáj, amit szeretnék kisírni, amin keresztülmentem, hátha az iránytű lehet valakinek egy olyan labirintusban, amiből én már kikecmeregtem. De írok arról is, ami szép, ami örömmel tölt el, mert ez ugyanúgy lelket önthet abba, aki éppen mindent sötétnek lát." Az irodalom önmagában szembesít - egy vers, regény vagy novella tükröt tart, a szerzők társainkká válnak önmagunk megismerésében.
Közeli Juhász Annával című sorozatunk legújabb témája az önmagunkkal való szembenézés. Kívül - belül.
Színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/program.php?mid=LEYpMZJFeCglfeHnpOZORj&eventid=1107427
Legfrissebb hírek
Megtartottuk a Liliomfi olvasópróbáját
Szeptember 21-én mutatjuk be ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Vígszínházban.
Liliomfitól a Büszkeség és balítéleten át a Rémségek kicsiny boltjáig
Évadhirdetés a Vígszínház 128. születésnapján.
Elmarad a Mondjad, Atikám! a Pesti Színházban
Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2024. április 30-ra meghirdetett Mondjad, Atikám! című előadás betegség miatt elmarad.
Búcsúzó előadások
Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy a 2023/24-es évad végéhez közeledve több előadásunktól is búcsúzunk májusban.
Forgalomkorlátozások április 20. és 21. között
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. április 20-án és április 21-én Budapesten.
Elmarad Az apa című előadásunk a Pesti Színházban
Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2024. április 20-ra meghirdetett Az apa című előadás betegség miatt elmarad.