English

Dragomán György
Máglya

december 30. vasárnap, 19:30
Jegyvásárlás
2019. január 29. kedd, 19:30
Jegyvásárlás
2019. február 8. péntek, 19:30
Jegyvásárlás

Rendező: Armin Petras

ősbemutató

a színpadi változatot készítette: Armin Petras

fordította: Mátrai Diána Eszter

játsszák: Kopek Janka, Puzsa Patrícia

(19.30-as kezdés esetén az előadás várható befejezésének ideje 21.10. Az előadást 1 részben játsszuk.)

„Csak az van, amire emlékszünk. Amit elfelejtünk, az nincs többet, eltűnik a világból.”
A Máglya a Ceaușescu bukása utáni élet visszásságait láttatja a kis kamasz lány, Emma szemén keresztül. A kislány egyszerre vesztette el szüleit és otthonát. Varázslatos nagyanyja veszi magához. Emma a szülők és a nagyszülők régóta cipelt terheivel küzd meg lelki szabadságáért. Ehhez azonban családja múltját kell tisztán látnia. De vajon mihez kezd az ember a múltjával, amikor egy ország felszabadul? Az előadás nemzetközi koprodukció keretén belül jött létre a Vígszínházzal, a drezdai Staatsschauspiellel és a nagyszebeni Nemzeti Színházzal együttműködve. Németország egyik legfontosabb színházi alkotója, Armin Petras először dolgozik Magyarországon, a színpadi változat összes szerepét a Vígszínház két színésznője, Kopek Janka és Puzsa Patrícia játssza.

bemutató | 2017. szeptember 30. | Vígszínház | Házi Színpad

Dragomán György Marosvásárhelyen született, családjával 1988-ban települt át Magyarországra. Az ELTE bölcsészkarán végezte tanulmányait angol-filozófia szakon 1992–1998 között, az Eötvös József Collegium és a Láthatatlan Collegium diákja volt. Diplomát angol szakon szerzett, majd három éves PhD képzésen folytatta tanulmányait, mialatt A pusztítás könyve című regényét írta. Ezt követte A fehér király, melyet több mint harminc nyelvre fordítottak világszerte. Számos díjat nyert már el, többek között Bródy Sándor díjat kapott 2003-ban, 2006-ban Artisjus-díjas lett, 2007- ben József Attila-díjjal tüntették ki. Felesége Szabó T. Anna költő, műfordító.

Az egyik legnagyobb német színházi rendező, Armin Petras Dragomán György Máglya című művéből készült adaptációt állít színpadra a 122. évadban, a Vígszínházban. Az előadás négy nagyszerű színház, a stuttgarti Staatstheater, a drezdai Stadtschauspiel, nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház és a Vígszínház koprodukciójában készül. A Házi Színpad bemutatójában Kopek Janka és Puzsa Patrícia látható.

A rendező 2016. június 4. és 8. között workshopot tartott a Pesti Színházban, melyen a Vígszínház művészeivel dolgozott együtt. Armin Petras a Vígszínház művészeivel együtt elemezte a szöveg rétegeit, helyzetgyakorlatokon keresztül dolgozták fel a különböző szituációkat, így arra is lehetősége volt, hogy kialakítsa a jövendő előadás körvonalait. Az előadás próbafolyamata 2017. tavaszán zajlott Drezdában. A 3 nemzet 6 színésznője 4 nyelven, angolul, németül, románul és magyarul dolgozott együtt a próbaidőszak alatt. Kopek Janka és Puzsa Patrícia szeptemberben folytatja a közös munkát Armin Petrassal a Vígszínház Házi Színpadán.

Armin Petras rendező, drámaíró, Németország egyik legizgalmasabb és legkiemelkedőbb színházi alakja, 2013 óta a Schauspiel Stuttgart intendánsa. Berlinben végzett színházi rendezőként, 1987-ben egyik alapító tagja volt a független Medea Ost színházi társulatnak. Számos német színházban dolgozott rendezőként és íróként, a München Kammerspiele, a Schauspiel Leipzig, a Volkshbühne és a hamburgi Thalia
Színház több tucatnyi előadásának létrejöttében működött közre. Nemcsak saját nevén, Fritz Kater álnéven is rengeteg saját művet és adaptációt jegyez.

2003-ban és 2004-ben is megkapta a Mülheim Dramatist díjat, 2005-ben a Leipzig Színház díját vehette át, 2005-ben Lessing díjas, 2007-ben Friedrich Luft díjas lett, 2008-ban pedig az Else-Lasker-Schüler-Dramatikerpreis díjjal jutalmazták.

Ügyelő: KUTI LÁSZLÓ
Asszisztens-súgó: KERTES ZSUZSA
Látvány: OLAF ALTMANN
Jelmez: KATJA STROHSCHNEIDER
Zene: JÖRG KLEEMANN
Fény: NORMAN PLATHE
Dramaturg: ANNE RIETSCHEL, BERND ISELE, MÁTRAI DIÁNA ESZTER 
A rendező munkatársa: FENYVESI LILI

Kapcsolódó hírek

Kapcsolat

Vígszínház - jegypénztár:
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitva tartás: 11.00-19.00
Ünnepi nytva tartás:
Dec. 24-én és jan. 1-jén zárva, többi napon normál nyitva tartás szerint.

Vígszínház előcsarnok
Jegyvásárlás az előadások ideje alatt a földszinti előcsarnokban kialakított jegyárusító helyen.

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitva tartás: 13.00-19.00
Ünnepi nytva tartás:
Dec. 24-én és jan. 1-jén zárva, többi napon normál nyitva tartás szerint.

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20
Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 10.00-18.00; péntek: 10.00-17.00
Ünnepi nyitva tartás:
Dec. 24-26. között zárva
Dec. 27-én 10.00-18.00
Dec. 28-án és 29-én 10.00-17.00
Dec. 30-án, 31-én és jan. 1-jén zárva 

Allee Bevásárlóközpont - 2. emelet
1117 Október huszonharmadika utca 8-10.
Tel: 06-30-519-3619
Nyitva tartás: hétfőn zárva, keddtől péntekig 11 és 19 óra, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között.
Ünnepi nyitva tartás:
Dec. 24-26. között zárva
Dec. 27-én 11.00-19.00
Dec. 28-án és 29-én 11.00-19.00
Dec. 30-án 10.00-18.00
Dec. 31-én és jan. 1-jén zárva

A Vígszínház Szervezési Irodája az adventi hétvégéken, szombaton és vasárnap 10 és 17 óra között, az Allee Bevásárlóközpont második emeletén található jegyárusító pult 10 és 18 óra között is nyitva tart.

Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes zöld számát: 06 80 204 443