English

Rudolf Péter

Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színházigazgató

Október 15-én született Budapesten pedagógus szülők gyerekeként. Életének első öt évében kis falvakban élt, majd tizennégyévesen került újra Budapestre. A Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett. 1979-ben egy év katonaság után felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára Marton László, Valló Péter és Montágh Imre osztályába. Gyakorlatát a Vígszínházban töltötte, ahol negyedéves hallgatóként Puckot játszott a Szentivánéji álomban.

Már a főiskola alatt elkezdett filmezni, és ebben az időszakban olyan közönségfilmekben illetve kritikai sikereket arató alkotásokban játszott fontos szerepet, mint a Cha-Cha-Cha, a Szerencsés Dániel és a Jób lázadása.

A 1983-ban, a diploma megszerzése után a Vígszínházhoz szerződött, ahol 1998-ig volt tag, miközben a színházi munkái mellett folyamatosan szinkronizált, rádiózott és forgatott, elsősorban magyar filmekben, de kisebb szerepeket kapott hollywoodi illetve más nemzetközi produkciókban is.

Első színházi rendezése 1992-ben a Dühöngő ifjúság volt, amely évekig telt házzal ment a Pesti Színházban. A Nyugati téren felállított sátorban megrendezte Tony Kushner darabját az Angyalok Amerikábant, majd később a Pesti Színházban A legyezőt, és a felújított Vígben A salemi boszorkányokat.

1998-ban szabadúszó lett, és az elkövetkező négy évben játszott III. Richárdot Miskolcon, Bónit Kecskeméten, Gogol monodrámát a Tháliában. Eljátszotta Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég című filmjének főszerepét, és 2000-ben feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel bemutatták az És Rómeó és Júlia című darabot, melyet azóta, azaz 20 éve töretlen sikerrel játszanak, akárcsak a 2002-ben bemutatott Kövek a zsebben című előadást, amelyben Kálloy Molnár Péter a partnere.

2001-ben készült el első filmes rendezése, az Üvegtigris, mely egy korszak kultikus filmje lett, és a sikernek köszönhetően évekkel később megszületett az Üvegtigris második illetve harmadik része.

2003 és 2005 között az Új Színház művészeti vezetője volt, majd újra a szabadúszást választotta. Közreműködésével megszületett a Beugró című improvizációs sorozat, és színészként állandó szereplője lett a Centrál Színház repertoárjának. Hangoskönyveket készített, Rejtőtől Hamvasig, Karinthytól Erlend Loe kortárs norvég íróig, mindenféle műfajban és tematikában. 2013–14-ben producerként és rendezőként létrehozott egy 6 részes kosztümös történelmi tv-filmsorozatot, a Kossuthkiflit, Fehér Béla regénye alapján.

Az utóbbi években folyamatosan dolgozott színház- és filmrendezőként, színházi és filmes színészként. A Török Ferenc által rendezett 1945 című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a filmkritikusok díját és a Filmszemlén a legjobb férfi alakításáért járó díjat, amit Varsóban is megkapott.

Néhány éve bekapcsolódott egy nemzetközi tévés produkciós cég kreatív írói csapatába sorozatfejlesztőként, ahol fejlesztésük erdményeként megszületett az Ízig–vérig című sorozat. Jelenleg egy várhatóan cseh és szlovák koprodukciós filmvígjáték előkészítésén dolgozik szlovák felkérésre.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem felkérésének eleget téve óradóként oktatott filmes írókat és színészosztályokat.

Több mint 70 színházi, és csaknem félszáz filmes szereppel, 14 színházi rendezéssel és több nagyjátékfilmmel a háta mögött számtalan szakmai díj és elismerés tulajdonosa.

2020 július 1-től a Vígszínház ügyvezető igazgatója.

Három gyermeke van. Mindegyikük a szakmában dolgozik. Felesége Nagy-Kálózy Eszter színésznő.

Rudolf Péter

Még ajánljuk

Kapcsolat

Jegyértékesítés és nyitvatartás

Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes 

Vígszínház - jegypénztár
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitvatartás: 11.00 - 19.00

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitvatartás: 11.00 - 19.00

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20, 329-39-21
Nyitvatartás: hétfő - péntek: 10.00 - 18.00