English

Bereményi Géza
Kelet-nyugati pályaudvar (Cseh Tamás-est)

április 17. szerda, 19:30
Jegyvásárlás
május 22. szerda, 19:30
Jegyvásárlás

„Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből” két részben

Vizi és Ecsédi találkozott. És itt kezdődött minden. Az ő történetüket írta meg Bereményi Géza és adta elő Cseh Tamás két részletben, két Magyarországon: 1979-ben (Frontátvonulás) valamint 1992-ben (Nyugati pályaudvar). A történetet egybeolvasztotta, és most új köntösbe bújtatva adja elő három fiatal színész: Orosz Ákos, Tóth András és Zoltán Áron. A koncertszínházi előadás teljes mértékben az alkotók műhelymunkája, a szerző dramaturgiai segítsége mellett.

Hogyan boldogul Vizi és Ecsédi ’79-ben, és ’89-ben Magyarországon, milyen akadályokkal kell megküzdeniük, milyen választ kapnak, vagy adnak azokra a kérdésekre, amik a legfontosabbak: Ki vagyok? Hol vagyok? És amit még ők sem mernek megkérdezni: „Mivégre vagyok?”.

Az előadás Bereményi Géza és Cseh Tamás Frontátvonulás, Nyugati pályaudvar valamint Bereményi – Cseh –Másik János Levél nővéremnek 2. albumairól tartalmaz dalokat, valamint egyes dalszövegeket Zoltán Áron zenésített meg újra a műhelymunka során.

Dramaturg: ZOLTÁN ÁRON, TÓTH ANDRÁS
Zene: CSEH TAMÁS, MÁSIK JÁNOS, ZOLTÁN ÁRON, TÓTH ANDRÁS, OROSZ ÁKOS

Zenészek: KOVÁCS LÁSZLÓ (szaxofon), LACZI SÁNDOR / KOVÁCS GÁBOR (cselló)

Ügyelő: D. MUCSI ZOLTÁN /  WIESMEYER ERIK / RÖTHLER BALÁZS / VARGA MIKLÓS

Az előadás a szereplők műhelymunkájának eredménye.
Bemutató a Magyar Dal Nap 2016 alkalmából szeptember 11-én a Házi Színpadon. 

(19.30-as kezdés esetén az előadás várható befejezésének ideje 21.40)