English

125 éves a Vígszínház

Százhuszonöt éve, 1896. május 1-jén nyitotta meg kapuit a Vígszínház. Az azóta eltelt időben a színház társulata 1443 előadást mutatott be, több ezer művész megfordult a színpadokon, míg a nézőtereken közel ötven millióan foglaltak helyet. A jubileumi évben a Vígszínház számos meglepetéssel várja majd a közönséget, az ünneplés május 1. és 8. között múltidéző, ingyenes online vetítéssorozattal kezdődik.

Az aktuális előadás online közvetítését este 19 órától ezen a felületen láthatja a közönség. Mindegyik produkció 24 órán keresztül tekinthető meg.

Tartsanak velünk és éljük át újra az elmúlt évek jelentős előadásainak katarzisát!  

Jelenleg nincs előadás

Előadások

Körmagyar

Körmagyar

Május elsején Kornis Mihály 1989-ben bemutatott Körmagyar című darabja nyitja meg az ünnepi stream hetet. A rendszerváltás időszakának zajos színházi sikerét Horvai István rendezte. A Körmagyar a '80-as évek végi Magyarország mulatságos kor- és körképét mutatja fel parádés szereposztásban.

2021. május 1. szombat 19:00

Az udvari kalap

Az udvari kalap

Május 2-án Csiky Gergely Az udvari kalap című előadásával egészen 1965-ig repülhetünk vissza az időben. A Várkonyi Zoltán által rendezett produkcióban olyan legendás vígszínházi színészek láthatók, mint Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar, Csákányi László, Tomanek Nándor, Harkányi Endre és Halász Judit.

2021. május 2. vasárnap 19:00

Macskajáték

Macskajáték

A még új játszóhelynek számító Pesti Színházban került sor a Macskajáték bemutatójára Sulyok Mária és Bulla Elma főszereplésével. Az előadás hosszú évekig volt műsoron. „Orbánné mindannyiunkat túlél” – nyilatkozta Sulyok Mária, akinek pályája során ez a szerep lett az egyik legemlékezetesebb alakítása.

2021. május 3. hétfő 19:00

Az üvegcipő

Az üvegcipő

Molnár Ferenc születésének 100. évfordulójára Az üvegcipő felújításával emlékezett a Vígszínház. A legendák szerint a darabban Molnár saját magánéleti válságát írta ki magából. Az előadás egyik érdekessége, hogy Irma szerepében debütált a Vígszínházban Pap Vera.

2021. május 4. kedd 19:00

Jó estét nyár, jó estét szerelem

Jó estét nyár, jó estét szerelem

1977-ben a Vígszínházban volt az ősbemutatója az előadásnak Marton László rendezésében. A mű nemsokára igazi saját fejlesztésű siker lett. Május 5-én az előadás 1982-es felvételén Presser Gábor dalai mellett Hegedűs D. Géza megrendítően őszinte alakítását is felidézhetjük.

2021. május 5. szerda 19:00

Csókos asszony

Csókos asszony

Május 6-án a fülbemászó daloké lesz a főszerep. A csak slágerkirálynak becézett Zerkovitz Béla Csókos asszony című operettjét 1987-ben mutatták be Iglódi István vendégrendezésében. A bájos Pápai Erika játszotta Pünkösdi Katót, Dorozsmay Pista nevű udvarlója pedig a feledhetetlen Kaszás Attila volt.

2021. május 6. csütörtök 19:00

Dühöngő ifjúság

Dühöngő ifjúság

A Dühöngő ifjúság című darab viharos sikerének titka sokak szerint nem is a szerelmi-négyszög történetben, hanem a főhős karakterében rejlik. Rudolf Péter első színházi rendezését, Kaszás Attila, Eszenyi Enikő, Igó Éva, Szarvas József és Mádi Szabó Gábor szereplésével évekig játszottuk teltházzal.

2021. május 7. péntek 19:00

A padlás

A padlás

A közvetítéssorozatot május 8-án minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művének felvétele zárja. Ez az az előadás, amire a 125 év során a legtöbb néző váltott jegyet a Vígszínházban. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese – félig musicalje generációk szívébe lopta be magát.

2021. május 8. szombat 19:00

Még ajánljuk

Kapcsolat

Kedves Nézőink! 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a járványhelyzet miatt jegypénztáraink továbbra is zárva tartanak. A Szervezési Irodánk hétköznaponként 10 órától 18 óráig nyitva tart! 

Telefonon és online is keressenek minket bizalommal az alábbi elérhetőségeken: 

E-mail: 
szervezes@vigszinhaz.hu 

Telefon:  
06-1-329-2340
06-1-329-3920