English

A Pál utcai fiúk – CD dedikálás a Vígben
2016. 11. 28.

Szeretettel várjuk kedves nézőinket A Pál utcai fiúk lemezének dedikálására a Vígszínházba, december 3-án 11 órakor. Találkozzanak Önök is a szerzőkkel és az előadás szereplőivel!

November 5-én mutattuk be az évad egyik legjobban várt előadását a Vígszínházban. Marton László legújabb rendezése, A Pál utcai fiúk a legendás vígszínházi zenés előadások sorának újabb sikerdarabja.

Molnár Ferenc világhírű regényéből a szövegkönyvet Grecsó Krisztián írta, a dalokon a Dés László és Geszti Péter szerzőpáros dolgozott együtt húsz évvel A dzsungel könyve sikere után.

Marton László rendező teremtette meg a Vígszínházban azt a fiatalokat is megszólító, magyar zeneszerzőknek teret adó és új zenés műveket bemutató hagyományt, amelynek újabb kiemelkedő állomása A Pál utcai fiúk.  A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők. Mindnyájan emlékezünk az einstandolásra, amikor a vörösinges Pásztorok elrabolják Nemecsek kedvenc üveggolyóit, emlékezünk a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsekre, aki feláldozta magát a grundért és a társaiért. Költészettel és emlékekkel teli hívószavak ezek, amelyeket minden generáció újra és újra felfedez magának.

Pál utcaiakként és vörösingesekként a Vígszínház fiatal művészei, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, valamint a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium színész- és táncos képzésének növendékei láthatók.

A Nemecseket játszó Vecsei Miklós azt mondja, „nem arról van szó, hogy de rég voltunk már gyerekek... hanem hogy milyen jó volt, amikor nem kellett foglalkoznunk azzal, hogy mi van kint. Barátaim voltak, szerelmeim voltak, játékaim voltak és semmi más. Azt hiszem, sokkal emberebb lehettem akkor, mint mostanában. Hála Molnár Ferencnek és az ő barátainak, és az ő szerelmeinek, és az ő játékainak, mi most újra át tudjuk élni azt, amit az ember gyerekként megél, és remélem, hogy rajtunk keresztül a közönség is. Őszintén hiszek abban, hogy az előadás időtartamára a Vígszínház a grunddá válik, a kakasülőtől a takarásig.”

Bokaként a Jó estét nyár, jó estét szerelem és A padlás zenés főszerepeiben, valamint az Óz, a csodák csodája Bádogembereként már bizonyító Wunderlich József lép színpadra, Áts Feri, a vörösingesek vezére Józan László, Rácz Tanár Úr Fesztbaum Béla.

A színpadi változat kialakításában részt vett Marton László és Radnóti Zsuzsa dramaturg, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva. Az előadás páratlan mozgásvilága Horváth Csaba koreográfusnak köszönhető, a díszlettervező Khell Csörsz, a jelmeztervező Benedek Mari. A zeneszerző kreatív munkatársa Dés András volt.
A Pál utcai fiúk 2016-os előadásainak jegyeit már elkapkodták, a szilveszteri előadásokra jegyek még limitáltan válthatók. A februári előadások jegyeinek értékesítése december 10-én kezdődik az ismert jegykiadó pontokon és online.

A Pál utcai fiúk

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy azt Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők. Mindnyájan emlékszünk az einstandolásra, a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsek megrázó önfeláldozására. Költészettel és emlékekkel teli hívószavak ezek, Molnár Ferenc legendás regényéből, amelyet minden generáció újra és újra felfedez magának. 

A Pál utcai fiúk