HÍRLEVÉL

2013. december 20.

  a színház fővédnöke TEVA magyarország
 
   

Drága Barátom!
 

Az előző hírlevelünkben arra kértem Önöket, hogy segítsenek színházunknak a társasági adó terhére adható támogatás gyűjtésében. Nagy öröm és büszkeség számomra, hogy sok társaság élt a támogatás lehetőségével, amelynek következtében a 2013-ban rendelkezésünkre álló keretet maradéktalanul felhasználtuk. A most érkező támogatások teszik lehetővé a készülő bemutatók létrejöttét és a Vígszínház művészeti céljainak megvalósítását. Nagyon köszönöm a támogatóknak az adományt, és hálás vagyok mindazoknak, akik figyelemmel és jószándékkal segítettek nekünk.

 
 
 

JANUÁRI BEMUTATÓK

A két ünnep között és január elején délelőttönként mindhárom színpadunkon próbálunk, és három új bemutatóval indítjuk a 2014-es évet! Január 4-én Zsótér Sándor rendezésében a Téli utazást, január 8-án Bodó Viktor rendezésében A revizort, január 10-én pedig Marton László rendezésében a Vízkereszt, vagy amit akartok című előadásunkat mutatjuk be.
 
 
 

VÍZKERESZT - INTERJÚ BATA ÉVÁVAL ÉS IFJ. VIDNYÁNSZKY ATTILÁVAL

Bár hatalmas munka folyik a Pesti Színházban, a Vízkereszt, vagy amit akartok próbáinak szünetében mégis sikerült elcsípni a színészeket. Bata Évával és ifj. Vidnyánszky Attilával Deres Péter, az előadás egyik dramaturgja beszélgetett.
 
 
 

JUBILEUMI JÁTSZD ÚJRA, SAM!

30 év után is hatalmas volt a sikere a Játszd újra, Sam! című előadásunknak. Nézze meg, hogyan ünnepelt együtt a régi és a mai csapat! Az előadást legközelebb január 16-án, csütörtökön és február 5-én, szerdán láthatják.

 
 
 

DÍJAZOTTJAINK

Társulatunk színésznője, Börcsök Enikő Budapestért-díjat kapott "több évtizedes művészi pályafutása során nyújtott felejthetetlen alakításaiért". A díjat Budapest főpolgármestere adta át Börcsök Enikőnek. Decemberben pedig a közönség szavazatai alapján Kútvölgyi Erzsébetet és engem beválasztottak a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé. Mindannyian nagyon örültünk ezeknek az elismeréseknek, mert a munkánk visszaigazolását látjuk benne.

 

 
 
 

ÁDER JÁNOS KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK úr A POPFESZTIVÁL 40-EN

Már hagyománnyá vált a Vígszínházban, hogy karácsony közeledtével a Gyermekmentő Szolgálat megvásárolja egy előadásunkat, amelynek jegyeit értékesíti, és a befolyt összeget jótékonysági célra fordítja. Idén a Popfesztivál 40 előadásunkon Dr. Áder János köztársasági elnök úr is tiszteletét tette.

 
 
 

NÁLUNK IS JÁRT A MIKULÁS

Gyerekekkel telt meg a Vígszínház, hiszen a hónap elején hozzánk is ellátogatott a Mikulás, akit a kicsik szebbnél szebb produkciókkal leptek meg! Decemberben továbbra is várjuk a gyerekeket! 19-én, 21-én, 26-án és 29-én A dzsungel könyvét játsszuk a Pesti Színházban, 22-én, 26-án és 29-én pedig A Padlást láthatják a Vígben. Karácsony előtt még egyszer, 15-én megnézhetik a kicsik a Túl a Maszat-hegyen című előadásunkat is! Szeretettel várjuk őket!

 

 
 
 

RAJHONA ÁDÁM 70 ÉVES!

A Danton halála előadása után köszöntöttük fel drága kollégánkat és barátunkat, Rajhona Ádámot, akit tizenöt éve szerződtetett a Vígszínház, és aki azóta társulatunk egyik legtekintélyesebb, megbecsült tagja. 70. születésnapja alkalmából tortával leptük meg őt.

 
 
 

VÍGSZÍNHÁZI KARÁCSONY

Közelednek az ünnepek, és mi idén is rengeteg meglepetéssel várjuk Önt! Ha most vált jegyet vagy bérletet, megajándékozzuk egy 400 Ft-os Vígbónusz utalvánnyal, ha pedig 8000 Ft felett vásárol, kipróbálhatja szerencséjét a Vígkerékkel a szervezésen vagy az Allee Bevásárlóközpontban található jegyárusító helyünkön! Különleges karácsonyi ajándékunk a Víg17 akció, amelynek keretében 17 repertoár-előadásunkra 17% kedvezménnyel vásárolhat jegyet az előadások ideje alatt a Vígben és a Pestiben.
 
 
 
Kívánom, hogy hasznosan teljenek a napjai az ünnepi készülődés alatt! Remélem, hogy a karácsonyi bevásárlás, ajándékkészítés és főzés mellett a Vígszínházra is jut majd ideje. Mi szeretettel várjuk Önt az ünnepek alatt is! Jöjjön el hozzánk, és kapcsolódjon ki a Vígszínházban!

 

 

Barátsággal: