Jávor Pál

Jávor Pál


Fontosabb szerepei
Díjai

színész
(1902-1959)

A SzAk-ra iratkozott be, de oklevelet 1922-ben az Országos Színészegyesület színiiskolájában kapott. A Várszínházban, 1922-1924 között a Renaissance Színházban vállalt szerepeket. 1924-1926 között Székesfehérvárott, 1927-28-ban Szegeden játszott. 1928-ban a Magyar Színházhoz szerződött, 1929-ben a Belvárosi és a Fővárosi Operettszínházban is fellépett. 1930-tól 1935-ig a Víg, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1938-ban és 1943-ban az Erzsébetvárosi, 1944-ben a Vígszínházban is kapott feladatot. 1944-ben a németek Sopronkőhidára hurcolták. 1945-ben a Magyar, 1946-ban a Művész Színházban kapott egy-egy szerepet. 1946-ban az USA-ba utazott, ahol Sárossy Szüle Mihály társ.-ával turnézott. 1950-51-ben Hollywoodban kisebb filmszerepeket is játszott. 1956-ban Izraelben vendégszerepelt. 1957-ben hazatért. 1958-ban a Petőfi, 1958-59-ben a Jókai Színházban játszott. Fellépett a Kamara Varietében is. 1959-ben szerződtette a Nemzeti Színház, de betegsége miatt már nem léphetett színpadra. Népszerűségét elsősorban kitűnő megjelenésének, tucatfilmekben eljátszott, karakteres figuráinak köszönhette. Igazi férfisztárként ünnepelték. Később felismerték drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét, amelyet modern drámákban és Sh.-szerepekben kamatoztatott.

Főbb szerepei:
Horatio (Sh.: Hamlet);
Essex (Bruckner: Angliai Erzsébet);
Ifj. Nagy István (Bródy S.: A tanítónő);
Bolond (Sh.: Vízkereszt);
Kukorica Jancsi (Kacsoh P.: János vitéz);
Orlando (Sh.: Ahogy tetszik);
Noszty Feri (Mikszáth K.-Harsányi Zs.: A Noszty fiú esete Tóth Marival);
Mercutio (Sh.: Hamlet);
Peer (Ibsen: Peer Gynt);
Rank doktor (Ibsen: Nóra);
Petruchio (Sh.: A makrancos hölgy);
Liliom (Molnár F.);
Széll Kálmán (Földes M.: Örök szerelem).

F.M.
Egy színész elmondja (1946). - Ir. Bános T.: J. P. (1978);
Sárossy Szüle M.: Miszter Jávor (New York, 1982).

(forrás: MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZETI LEXIKON)