Bródy Sándor

Bródy Sándor


Fontosabb szerepei

 

Díjai

 

 

Bródy Sándor, író, drámaíró, publicista. Korának egyik legizgalmasabb íróegyénisége.

Egy zsidó foltozószabó tizennegyedik gyermeke volt. Néptanítónak készült, de tanulmányait sosem fejezte be. 1884-ben egy helyi nyomdatulajdonos jóvoltából jelent meg első novelláskötete, a Nyomor, amely komoly feltűnést keltett. Még abban az évben Budapestre költözött, és a tekintélyes Magyar Hírlap, valamint A Hét munkatársa lett. Hamar kiderült, hogy az újságíráshoz is különleges érzéke van, s bár műveltsége és felkészültsége hiányos volt, harcias szelleme, ötletgazdagsága, kitűnő stílusa feledtette a hiányosságokat. 1889-ben lapjától Kolozsvárra küldték, hogy tudósítson az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület báljáról és egy színházi bemutatóról, amelynek egyik szerepét a szép és tehetséges Hunyady Margit játszotta. Bródy beleszeretett a színésznőbe, a tudósításra szánt három napból három év lett, a kapcsolatból pedig egy fiú született, aki Hunyady Sándor néven lett a magyar irodalom jeles alakja.
Bródy 1890-ben visszatért Budapestre, ahol ismét a Magyar Hírlapnak dolgozott. 1890-től 1891-ig Fehér Könyv címen irodalmi és publicisztikai havi folyóiratot adott ki, melyet teljesen egymaga írt, majd Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával közösen szerkesztette a Jövendő című lapot. Bródy írói és publicisztikai munkássága ebben az időben teljesedett ki.
Az 1894-ben megalakuló Magyar Vígszínház Rt. alapító tagja.
1897-ben rövid ideig a Nemzeti Színházban statisztált. 1880–1883 között Gyulán írnok volt, itt jelentek meg az első cikkei. 1884-től Budapesten a Magyar Hírlap munkatársa, 1889–91-ben kolozsvári lapok újságírója és szerkesztője volt. 1891–1898 között ismét a Magyar Hírlapnál dolgozott. 1900-ban Fehér Könyv című önálló folyóiratot indított. 1903–1905 között Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával a Jövendő című hetilapot szerkesztette.
Az érzelmeit szenvedélyesen megélő Bródy 1905-ben öngyilkosságot kísérelt meg.
Később a Pesti Hírlap, A Nap, Az Újság, Az Est munkatársa volt. 1913-ban Párizsban, 1914-ben Berlinben élt, s bár az 1919-es Tanácsköztársaság idején semmilyen szerepet nem vállalt, a leverése után mégis kegyvesztett lett, és emigrációba kényszerült: előbb Padovába, majd a Bécs melletti Badenbe költözött. Nem sokkal halála előtt, 1923-ban tért vissza Budapestre, ahol nélkülöznie kellett, betegség és magány gyötörte.
Egy budapesti kórházban halt meg 61 éves korában, 1924. augusztus 12-én.
1902-ben a Nemzeti Színház mutatta be első darabját, majd a Vígszínház és a Magyar Színház játszotta műveit, amelyek közül több külföldön is színre került. Számos színházi témájú cikke, színészportréja is megjelent.

Főbb drámái:
Hófehérke (1901)
A dada (1902)
Királyidillek (1902)
A tanítónő (1908)
A medikus (1911)
Királyok (1913)
Árnyékok (1914)
Lyon Lea (1915)
A szerető (1917)
Orgonavirág (1919)

Főbb művei:
Színésznők (1905)
Komédia (1911)
Cilinderes Tiborc
Válogatott cikkek és tanulmányok (1958)

Fordításai:
Schnitzler: Körbe-körbe (1912)
Arcübasev: Szenvedély (1918)